Több tucat versenyló éhezik egy alföldi tanyán, mert gazdájuk - egy asztalosmesterből lett lótenyésztő vállalkozó - már jó ideje képtelen a szükséges takarmányt előteremteni. A szenvedő állatokról egy nemrég alakult állatvédő egyesület is tudomást szerzett, és a nyilvánosság segítségét kérte a lovak megmentéséhez.

"Éheznek és pusztulnak a lovak" - hívta fel egy anonimitását megőrző telefonáló az év elején alakult Együtt az Állatokért Közhasznú Egyesületet, hogy tájékoztassa az állatvédőket a Debrecentől délkeletre, húsz kilométerre lévő tanyán uralkodó állapotokról. A bejelentő szerint - a copf stílusú magtárépületeiről híres, kétezer lakosú - Monostorpályi közelében csonttá soványodott, lovak haldokolnak egy lótenyésztő vállalkozó karámjában. 
A riadóztatott egyesület gyors helyzetfelmérés után némi takarmányt vásárolt az állatoknak, és felhívást intézett a nyilvánossághoz a Hollandiából beszerzett amerikai ügetőlovak megmentésére. Az S.O.S.-kiáltvány ból az is kiderült, hogy a helyzeten tovább ronthat, ha megszületik az a harminc csikó, akikkel a gazda éhező kancái vemhesek. Ha megszületnek - tettük hozzá magunkban a borzalmas állapotban lévő állatok láttán, amikor a helyszínen tájékozódtunk a kialakult állapotok okairól és az esetleges megoldási lehetőségekről.

Gyászos összkép
F. István tanyája a Hortobágyi Nemzeti Park által körülölelt területen található, szomszédai jórészt teheneket tartanak, az alföldi táj egyhangúságához szokott szem akár szépnek is találhatja a facsoportokkal, kisebb dombokkal tagolt, bóklászó kérődzőkkel tarkított, alig művelt tájat. Az állatvédőkkel a lovak karámja mellett parkolunk le. A tanya egy vakolt épületből és hullámpala-borítású, deszkafalú melléképületekből áll, utóbbiakról később kiderül, hogy a lovak istállói. 
Autónk érkezésére hamar előkerül a komor tekintetű, láthatólag zaklatott lótenyésztő. Beszéde közben nem tudjuk levenni a szemünket a földre szórt szénahalmok fölött álldogáló lovakról. A széttaposott lócitrommal borított, kiégett füvű területen körülbelül huszonöt csonttá soványodott, legyengült, összecsomósodott szőrű, ápolatlan mén és kanca, valamint talán négy csikó ropogtatja az egyesület pénzéből vásárolt takarmányt. 
Az állatvédőket képviselő két hölgy próbál értelmes válaszokat kipréselni a lovak állapotáról a megkeseredett "Pista bácsiból". A vasutaskabátos férfi egyszerre hálás és dühös is: örül, hogy az egyesület révén nem haltak még éhen a nagyértékű lovak, de haragszik a nyilvánosságra is, a vállalkozása kudarcát világgá kürtölő újságírókra. Nem is járul hozzá fotók készítéséhez, és "válasszal sem tartozik" a kérdésekre. Annyit azért elmond, hogy önhibáján kívül került ebbe a reménytelen helyzetbe, aminek megoldásaként egy kiutat lát, legszívesebben vadászt fogadna, lelövetné az állományt és végül magát is.

"Csak egyet tartson"
Az állatvédők hívására befut a tetétleni lódoktor a feleségével. Hoztak két szatyor almát és két szatyor sárgarépát. A zacskócsörgésre a lovak felkapják a fejüket, és odaporoszkálnak az ételhez. A csemege hamar elfogy, nem is jut mindegyiknek, néhány homályos tekintetű ló száraz orrával böködni kezdi táskánkat, kezünket, hátha kapnak valamit, de kénytelenek visszatérni a földön szétszórt száraztakarmányhoz. 
Az állatorvost szemmel láthatólag nem hatják meg a vállakozót ért különféle balszerencsés események, hiába sorolja F. István az őt becsapók, kihasználók cseleit. Az orvos szakmai hibák sorozatát látja mindebben, amiket csak tetéz a tenyésztői ismeretek felületessége. Amikor megtudja, hogy a vállalkozó ellenőrizetlen spermával termékenyítette meg kancáit, és hogy különféle, rajta kívülálló okok miatt nincs pénze normális körülményeket biztosítani a lovaknak, csak annyit mond higgadtan: "Lovat kétféle ember tenyésszen, akinek kurva sok pénze van, vagy ha nincs, de rajong a lovakért, csak egyet tartson". 
Az orvos végül rábeszéli az összetört gazdát, hogy engedjen pár fotót készíteni a lovakról, "különösen arról a négy nagyon legyengültről", hátha a nyilvánosságra kerülő felvételek nyomán jelentkeznek még segíteni szándékozók. Az állatvédők mutatják az igazán lerongyolódott a lovakat, és mondják, készüljenek képek "besült" csikókról is. Kiderül, hogy a fiatalnak tűnő állatok már két évesek, de a tápanyaghiány miatt megragadtak - besültek - a fejlődésben. 
Az állatvédő egyesület felhívására egyébként több érdeklődő is jelentkezett már, hogy megvenne néhány lovat. "Pista bácsi" azonban egytől-egyig visszautasította ajánlataikat. Szerinte vérlázítóan keveset kínáltak a nemes vérvonalú versenylovak darabjáért: "Negyven-ötvenezer forintért akarták elvinni őket, mikor egy bejegyzett csikó hatszázezret ér." 
Azt is sérelmezi, hogy nem kaphatta meg használatba a karám melletti 38 hektáros legelőt, mert úgy tudja, hogy az "senkiföldje", sem a téesz, sem a nemzeti park, sem az önkormányzat nem dönthet róla, pedig ott egy hónap alatt "kipendülnének" lovai.

Gondok, bajok
Az orvos távozása után közlékennyé váló vállalkozó szinte tollbamondászerűen kezdi darálni lovai történetét. Öt éve vett két lovat, majd még saját erőből további huszonkettőt. Az öven lóra bővülő állományhoz azonban már banki hitelt kellett felvennie, a családi vállalkozás összesen 27 millió forintot kapott, a hitel fedezetéül azonban el kellett zálogosítani a faluban álló házukat, a tanyát és a húsz hold földet. Az asztalosmesterként jól ismert, sőt, elismert férfi ekkor a lovakra tette fel életét, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint sem volt igazán járatos a versenylovak világában.
Minden gondja-baja azonban abból származik - diktálja -, hogy 2002-ben vásárolt ötmillió-hatszázezer forintért egy fedezőmént, és amikor vissza akarta igényelni az áfát, kiderült, hogy a mént eladó fővárosi férfi szélhámos, nem jogosult számlaadásra, így az adó sem jár vissza. A bírósági útra terelődött ügy még nem zárult le, mert a hatóságok nem tudták előkeríteni a csalót. 
Elkeseredttségében még az országos rendőr-főkapitánytól is kért meghallgatást, Salgó László munkatársai azonban fél évnél hamarabb nem tudtak találkozót biztosítani neki. Csak abban bízik, hogy a bíróság kamatostul megítéli neki a kárpótlást, és ki tud lábalni a csődből. Ügyvédre azonban nincs pénze, mint ahogy a lovak sem kapnak már hosszú ideje megfelelő takarmányt. 
F. István most abban reménykedik, hogy az egyesület segítségével sikerül addig életben tartani a lovakat, amíg a lekaszált zöldtakarmány ki nem szárad, és eléjük lehet rakni. Az egyesületnek azonban végesek az anyagi lehetőségei, és a gazda makacsságán is összekülönböztek már. Most azt mondják, két hetet adnak "Pista bácsinak", addig mindenképp adjon el néhány lovat, hogy a többi megmenekülhessen. Ha nem hajlandó együttműködni, feljelentik állatkínzásért. 
Távozásunkkor néhány állat már a földön fekszik, nehéz eldönteni, hogy élnek-e még. Az egyesületiek kétségbeesetten nézik a lovakat.