Angol kantár:
felkantározás
mielőtt kantározunk, elleőrizzük, hogy a kantárt jól állították össze. Kapcsoljuk ki az orrféket és szabadítsuk ki a szárat a torokszíjból. Bal oldalról adjuk a lónak, tanuljunk meg mindent helyesen és biztonságosan csinálni. Ha a loat a kantározást követően meg kell kötni, akkor a kantár fölé tegyünk kötőféket.
- A kantárt vegyük a bal vállunkra, a szárat vessük át a ló fején a hátára. Kapcsoljuk ki a kötőféket és vegyük le, majd elrendezve akasszuk fel a közelben.
- Fogjuk a kantárt ( a pofaszíjakat a homlokszíj alatt fogjuk össze) a jobb kezünkbe és vigyük át a ló feje alatt. Tartsuk a zablát a bal kezünk hüvelyk- és mutatóujjával. Közelítsük a ló szájához, és finoman ösztökéljük, hogy elfogadja azt.
- Emeljük fel a kantárt, hogy a zabla a szája sarkába kerüljn. A füleket finoman áthúzva emeljük át azokon a tarkószíjat. Húzzuk ki az üstökör a homlokszíj alól, és győződjünk meg arról, hogy nem maradt alatta szőr.
- Nyúljunk a ló feje alá a torokszíjért. Vigyázzunk, nehogy megcsavarodjon, majd a végét húzzuk a ló bal oldalára és csatoljuk be.
- Álljunk a ló elé, ellenőrizzük, hogy a kantár egyenesen áll-e. Majd csatojuk be az orrféket az áll alatt.
lekantározás
ha a szerszámoket a lóról az istállóban vesszük le, fejjel állítsuk az ajtó felé, hogy kimenetelkor ne kelljen mögötte elmenni. Ha kötőféket tennénk fel, legyen kéznél a közelben, és ha már levettük a kantárt, hagyjuk a szárat a ló nyakában addig, amíg nem csatoljuk be a kötőféket. A zablát soha ne húzzuk ki a ló szájából. Helyette fogjuk meg azt, hogy ki tudja köpni anélkül, hogy a fogához ütné.
-Tartsuk a szárat a ló nyakában. Bal oldalán állva kapcsoljuk ki a szíjat.
- A kantárt a tarkószíjnál fogva finoman húzzuk át a ló fülei fölött.
Western kantár:
felkantározás
Fontos, hogy ne csak arról győződjünk meg, hogy a felszerelés jó állapotú-e, de arról is, hogy kellemetlenség nélkül feladható-e a lóra. Az egyszerű western kantárral a felkantározás elég könnyű feladat, amihez a ló bal oldalára kell állnunk.
- A szárakat bal kezünkben, a kantárt obb kezünkben tartva vigyük át a ló álla alatt, bal kezünk a ló orrán.
- A szárakat vessük át a ló nyakán, fogjuk bal kézbe a uabéa szájvasát, az álladzószíjat ettől elválasztva tartsuk.
- Bal kezünket kinyújtott tenyérrel helyezzük a ló orra elé, majd a hüvelykujjunkat a száj sarkába dugva nyissuk ki.
- Próbáljuk a fémet nem a ló fogaihoz koccantani, ahogy a zablát a szájába helyezzük, és felemeljük a kantárt.
- A kantárt húzzuk át a füleken, azokat pedig gyangéden dugjuk át a szíjakon.
- A zabla épp hogy csak ráncolhatja a ló szája szélét. Az álladzószíj ne feszítsen, csak a szárak meghúzására.
lekantározás
a kantárat a ló bal oldaáról vegyük le. Levenni sokkal könnyebb, mint feladni, mert amint leenedjük a kantárt, a legtöbb ló magától is kiköpi a zablát. Egyes lovasok túl gyorsan levéve a kantárt hozzácsaphatják a zablát a ló fogához. Idővel ezért a ló félteni fogja a fejét, esetéeg nehezen felkantározhatóvá válik. Ha azonban a fülek mögül lassan és finoman vesszük le a kantárt, a ló együttműködve kiköpi a zablát.
- Mielőtt levesszük a kantárt, kapcsoljuk ki a torokszíjat, ha van. Emeljük át a kantár tetejét a füleken, majd álljunk meg.
- Hagyjuk, hogy a ló a maga tempójában köpje ki a zablát. Általában azonnal megtörténik, de hagyjuk, hogy a lónak legyen rá ideje.
Saját írás, nem ellopni!!
Szandi |